Az ezotériával való kapcsolatom már gyermekkoromban elkezdődött. Azóta érzékenyen reagálok, a pozitív és negatív kisugárzásokat tisztán érzékelem. Édesanyám fiatalon foglalkozott kártyavetéssel, ez engem már akkor nagyon érdekelt, később azonban ő személyes okok miatt abbahagyta a jóslást. A sors úgy hozta, hogy egy ideig más pályán kellett tevékenykednem, megéltem az élet negatív oldalát is. Sokféle betegség keserítette meg az életemet, emiatt mentem el Agykontroll-, majd Angyaltanfolyamra, majd a reiki energiával kerültem kapcsolatba, és a szellemgyógyászattal is megismerkedtem. Itt tanultam meg a gyógyító energiák érzékelését és használatát. Reiki mester-tanár lettem, reiki tanfolyamot is tartottam.
A Tündérképzőben, Éva Ilonánál megismerkedtem az ősi magyar mágiával és a cigánykártyával. Nagy hatással volt rám, egy teljesen új világ nyílt meg számomra. Ekkor kezdtem el foglalkozni a mágiával, szerelmi kötéssel és oldással, rontásvizsgálattal, rontás és átok levétellel. Az anyagi-, siker- és pénzmágia egy új dimenziót nyitott életemben.
A tarot kártya rejtelmeibe Hargitai Andrea vezetett be. Itt tapasztaltam meg a lapok igazi erejét, azóta barátaim, családtagjaim minden komoly döntés előtt kikérik a kártya véleményét.
A mai világban nagyon sok embernek van szüksége útmutatásra, lelki támogatásra. A kártya segítségével megmutatom a helyes utat. Mindig van megoldás.
Iratkozz fel hírlevelünkre!